A világ legszínesebb panelje – Egy lakó vallomásai a vizuális túlélésről

Őszintén szólva, amikor beköltöztem ebbe a panelbe, azt hittem, hogy a legnagyobb problémám az lesz, hogy a lift nem fog kellőképp működni, vagy hogy a postaládába hetente három reklámújságot gyömöszölnek. De nem. A valódi kihívás az lett, hogy minden fal más anyagból készült, és mindegyik harsányabban próbálja felhívni magára a figyelmet, mint egy politikus a kampányidőszakban.
Betonfal kontra parafa fal
Az egyik szobában betonfal van, rideg és szürke, mintha a brutalizmus szelleme költözött volna be. Mellette viszont parafa fal terpeszkedik, ami olyan, mintha egy óriási borospince belsejében élnék. A beton ridegsége és a parafa melegsége között minden nap pszichológiai hintázásban vagyok: reggel szigorúan katonás hangulatban ébredek, este pedig úgy érzem, hogy a falak arra biztatnak, nyissak ki egy palackot.
Fa burkolat kontra fémlemez
A nappali egyik falát gyönyörű fa burkolat borítja, ami elsőre otthonosnak tűnik. Csakhogy a szemközti fal fényes fémlemezből van, ami úgy csillog, mintha egy űrhajó belsejében laknék. Amikor a nap besüt, a fa melegsége és a fém hideg csillogása olyan kontrasztot hoz létre, hogy a szemem egyszerre kívánja a kandallót és a napszemüveget. A vendégek mindig megkérdezik: „Ez most skandináv minimalizmus vagy sci-fi díszlet?” Én pedig csak annyit válaszolok: „Mindkettő, és egyik sem.”
Üvegfal kontra mozaikfal
A konyhában az egyik fal teljesen üvegből van. Praktikusnak tűnik, mert látom, ha a szomszéd éppen főzi a pörköltet, de kevésbé praktikus, amikor a szomszéd látja, hogy én éppen pizzát rendelek. A másik fal viszont mozaikból áll, apró színes darabokból, amelyek úgy vibrálnak, mintha egy mediterrán templomból szöktek volna. Így minden főzés vizuális zarándoklat: a paradicsom vöröse összeolvad a mozaik pirosával, a bazsalikom zöldje pedig versenyez az üvegfalon átszűrődő fényekkel.
Bambuszfal kontra műanyag panel
A hálószobában bambuszfal áll, ami nyugalmat sugároz, mintha egy trópusi szigeten lennék. Csakhogy a másik fal műanyag panelből készült, amely fluoreszkál, ha lekapcsolom a lámpát. Így minden este olyan érzésem van, mintha egyszerre lennék egy wellness resortban és egy diszkóban. A bambusznád hívogat a meditációra, a műanyag pedig arra, hogy táncoljak a 80-as évek slágereire. Nem csoda, hogy az alvásom kaotikus: hol mély zen állapotban vagyok, hol pedig álmomban breaktáncolok.
Panaszok a színek kavalkádjáról
A legnagyobb baj, hogy ezek az anyagok nemcsak különbözőek, hanem harsány színekben pompáznak. A beton fal neonrózsaszínre festve, a parafa fal narancssárga, a fémlemez türkiz, a bambusz fal élénk zöld, a műanyag panel pedig lila fluoreszkálással világít. Amikor reggel kinyitom a szemem, olyan, mintha egy színes tévéműsor közepébe csöppentem volna, ahol minden fal versenyez a figyelmemért.
A szomszédok szerint szerencsés vagyok, mert sosem unatkozom. Én viszont úgy érzem, hogy a lakás minden nap pszichológiai támadást intéz ellenem. A falak színei és textúrái olyan erővel hatnak, hogy néha komolyan elgondolkodom: vajon a lakás akar nevelni engem?
A túlélés stratégiái
Az évek során kidolgoztam néhány túlélési stratégiát. Például napszemüvegben főzök, hogy az üvegtégla fal és a mozaik csempe ne vakítson el. A hálószobában füldugót használok, mert a fluoreszkáló műanyag panel valamiért zümmög, mintha saját életet élne. A nappaliban pedig igyekszem csak a fa burkolat felé fordulni, mert ha túl sokáig nézem a fémlemezt, elkezdek azon gondolkodni, vajon nem egy titkos laborban élek-e.
A lakás, ami sosem engedi, hogy unatkozz
Persze van ennek az őrületnek előnye is. A vendégek imádják, mert minden szoba új élményt nyújt. Van, aki a bambuszfal előtt fotózkodik, mintha Balin lenne, mások a fémlemez előtt pózolnak, mintha egy sci-fi filmben szerepelnének. A gyerekek pedig a fluoreszkáló műanyag panelt tekintik játszótérnek, ahol a fényekkel lehet versenyezni.
Én viszont néha csak arra vágyom, hogy egyetlen fal legyen fehér. Egyetlen semleges felület, ahol megpihenhet a szemem. De ebben a lakásban a fehér fal olyan ritka, mint a csend a panelházban: gyakorlatilag nem létezik.
A világ legszínesebb panelje tehát egyszerre áldás és átok. Egy lakás, amely sosem engedi, hogy unatkozz, de közben folyamatosan próbára teszi az idegrendszeredet. A beton, parafa, fa, fém, üveg, mozaik, bambusz és műanyag falak kavalkádja olyan, mintha egy lakberendezési kiállítás minden standját összekevertek volna, majd bezártak volna közéjük.
Én, mint lakó, csak annyit mondhatok: ha valaki szereti a színes, extrém, őrült megoldásokat, ez a panel maga a paradicsom. Ha viszont valaki békére vágyik, jobb, ha keres egy fehér falat – bárhol máshol.








