Kerítésfront: avagy amikor a férj nívót akar, a feleség meg békét

Pista bácsi pontosan reggel nyolckor eldöntötte, hogy ideje emelni a „családi birtok nívóját”. Vagyis: új kerítést épít. Persze nem akármilyet, hanem olyat, hogy a szomszéd, Józsi bácsi tátott szájjal bámulja, és azt dünnyögje: „Na, ez már valami!”

— Erzsikém, ma végre megérkeznek a kovácsoltvas kerítés elemek! — kiáltotta lelkesen, miközben a reggelihez keverte a finom házi málnaszörpöt.
— Hozzák csak, Pistikém, de előbb vidd ki a szemetet, mert ott feszül napok óta a konyhában.

Pista morogva kicipelte a zsákot, de fejben már a horganyzott kerítés elem méreteit számolgatta. A kert túlsó végére egy úgynevezett "kész kerítés" kerül, mert hát, ki akarna fúrni-faragni? Megbeszélte magában Pista. Csak leteszem és kész. Legalábbis így mondta az eladó.

Délre megjött a szállítmány. Tizenkét darab ívelt kovácsoltvas elem, plusz hat horganyzott, egyenes darab. Erzsike a konyhaablakból figyelte, ahogy Pista bácsi úgy állt ott, mint Napóleon a csatamezőn.
— Ugye, Erzsikém, mondtam, hogy nívó kerítés lesz ez!
— "Nívós?” — kérdezte a feleség karba tett kézzel. — „Remélem, nem a "majdnem jó" fajtából!”

Pista lecsapta a szerszámosládát.
— Nőügyekhez nem értek, de kerítést építeni tudok!

Két óra múlva már az első elem állt. Illetve inkább félig állt, mert dőlt kicsit balra. A második elem már komolyabb kihívást jelentett: Pista bácsi és Józsi bácsi közösen emelték, közben hangosan tanácskoztak, hogy „a kovácsoltvas dísz menjen-e kívülre, hogy a kutya nyakörve ne akadjon bele.

Erzsike kávét vitt ki nekik, de megjegyezte:
— Ha így folytatjátok, ez nem kerítés lesz, hanem modern művészet.

Estére már négy kerítéselem a helyére került, a maradék három pedig... nos, mondjuk úgy, hogy a területen pihent. A horganyzott kerítés elem a szélben kellemetlenül csattogott, és a „kész kerítés” szlogenjéből mára csak a „kész vagyok” érzés maradt.

Pista bácsi leült a padkára.
— Erzsikém, lehet, hogy ez a nívó kerítés… hát, egy kicsit ferde lett.
— Nem baj, Pistikém, legalább nem egyhangú. És legalább tudjuk, hogy a Józsi is pont ilyen kerítést szeretne — mondta Erzsike, miközben elé tolta a vacsorát.

Másnap reggel Pista bácsi felkelt, megigazította a sapkáját, és kijelentette:
— Ma újra nekimegyünk, Erzsikém! Mert egy nívó kerítés nem adja meg magát, csak ha én mondom neki!
— Csak előtte vidd ki a szemetet, Pistikém… — jött a válasz mosolyogva.

És a kerítésfront újra megnyílt.